…önmagára a legritkábban ismerő tartalommal…
A színész csak játszott. Színpadon kívül is. A mindennapok óráiban. Eljátszotta az ébredést, a lefekvést, eljátszotta az álmokat, s játszotta a játékot. Mesterien.
A hegymászó a legmagasabb hegyeket mászta meg, pedig folyton csak önmagát akarta legyőzni.
Az olimpikon a dobogó legfelső fokán már nem zihált. Tudta, a győzelem nem itt, nem most született. A győzelem ezer darabra törött. A győzelmet ezer darabban szerezte meg. A döntő már csak az út vége volt, s most kap egy percet, amíg a győztes lehet. A dobogóról leszállva újra győznie kell: diadalmaskodnia a pillanat felett.
A magánnyomozó már szinte mindent ismert: a bűntény összes szereplőjét, a helyszínt, a történéseket, a motivációt, az okokat, az összefüggéseket. Az elkövető hiába lepleződött le, folytatódtak a történések.
A darab újra írta önmagát. A hegyek kinyúltak, majd a síkok újból összegyűrődtek. A rajtvonalra újabb versenyzők léptek. A becsapások, megtévesztések egyszer szikrázó ellenfényben, másszor félhomályban, majd a tapintható sötétben is sokasodtak. Érezhetőek voltak. Teret töltöttek. Mindenki tette a dolgát. Szerepe szerint. Tartalmának megfelelően.
A színész lankadatlan szerepelt. A hegymászó oxigénhiányos, metsző levegőben görcsösen kapaszkodott a néha leszakadó, máskor a testén sebet ejtő szirtek tenyerénél alig nagyobb kiszögelléseibe. Az olimpikon maga volt a folyton csak kiválasztó test: a bőrön át eltávozó veríték, az elégetett energia, a mozdulatok pazarlásától túlhevített anyag. A magánnyomozó a szüntelen elemző-értékelő-következtető, a mindenséget az egyéntől fölfejtő, s a felelősség tébolyában az önnönséget elvesztő.
Működött. A világ. Dohogott-zakatolt. Az élet. Cselekvések egymásutánisága. Folyamatok fölülírása, s mind áthatva szerepléssel, cselekvéssel, önmagára a legritkábban ismerő tartalommal.
A magánnyomozó egyszer csak megállt, kopasz homlokát a verítéktől a bőrre tapadó haj mintha-érzésével hátratolta-végigsimította, s megkérdezte:
– Mi végre?
Olyan csend volt a csend, hogy kívülről befelé terjedt. Lassan lüktetett. Hogy szívdobbanás, vagy az idő üteme, senki sem tudta, senki sem kérdezte.